Egy új nap
2018.08.30. Csütörtök 23:50
Holnap utazom. Valószínűleg totál táskás szemekkel. Akár egy zombi. Vajon mit szólnának a gyanútlan utasok, ha az uzsonnásdobozomból egy agyat vennék elő tízórai gyanánt? Úgy látszik, Maszatot nem izgatja, hogy mivé fogok változni reggelre, mivel épp most ugrott rá a hátamra, és kezdett el hangosan dorombolni, valamint igen lelkesen dörgölőzni a fejemhez. Már kiskorában is ezt csinálta mikor tudta, hogy elutazom. Azóta próbál minden egyes nap agyrázkódást okozni, mintha nem fájna amúgy is a fejem. Ráadásul mindent megjelöl! Múltkor elhalt a farka, és 0-24-ben, gardedámot játszottam, míg ő békésen aludt. Ráadásul még finnyás is, hiába mondom neki, amit a kóbor macskák szoktak mondani egymás között: ajándék macskakajának ne nézd a márkáját. De ugyan, mikor hallgatott ő rám?!
Nincs semmi de, amíg az én házamban laksz, addig azt csinálod, amit én mondok! –visszhangzik anya szokásos mondata a fejemben. – És „de”-vel amúgy sem kezdünk mondatot! –dorgált meg ismét hőn szeretett nyelvtantanárom, édesanyám. (De „és”-sel sem anya!☺) 19 év alatt vajon hányszor gondoltál arra a kamaszkori veszekedések közben, mikor kimondtad ezt a mondatot, hogy ilyen hamar eljön a nap? Mikor már nem mondhatod meg, hogy mit csináljak és hogyan, mert már nem lakom majd veled? Hiányozni fogok neked? Hiányozni fog a kupim, amiért minden nap panaszkodtál? Hiányozni fog, hogy mindig lecsessz esténként azért, mert nem porszívóztam fel, megmaradt a mosatlan, vagy nem teregettem ki mikor egész nap itthon voltam? Hiányozni fog a kamaszos hisztim mikor reggelenként nem találom valamelyik ruhadarabom, és rajtad keresem, holott ott van az orrom előtt? (Vagy a szekrényem mélyén, ahova te tetted ☺) Örülni fogsz, hogy csinálhatsz magadnak májat, mert nem panaszkodok már miatta? Vagy neked is annyira hiányozni fog ez az egész, mint ahogy nekem? Te is félsz? Vagy csak én vagyok ilyen szerencsétlen? Mindenki azt mondja, hogy végre kinyílik előttem a világ, hogy jó lesz, ha a magam ura leszek. Őszintén? Az elmúlt négy évben annyiszor vágtam a fejedhez, hogy alig várom, hogy felnőjek, hogy elkerüljek, és végre ne szólj bele az életembe. Most pedig mégis ettől félek a legjobban. Mi lesz, ha elrontom? Te tudod a legjobban, milyen sokat hibázok. Te ismersz a legjobban. Bár utáltam, hogy mindig meg akartad mondani mit tegyek (talán néha ezért csináltam mindent másképp), mindig igazad volt. Vajon ezután is ott leszel velem, annak ellenére, hogy több száz kilóméterre kerülök tőled? Lehet, hogy nem mondtam, de mindig szükségem volt rád. Különösen most. Tudod, tudom azt is, hogy most, valószínűleg ha felkelnél nagyon ki lennél akadva: Miért nem alszol még? Holnap korán kelsz. Én pedig nem mondanám el, hogy nem merek aludni. Nem mondanám el, hogy félek attól, hogy ezúttal TÉNYLEG egy új nap kezdődik. Ma még ez a szoba az enyém, Maszat is itt van velem. Ma még ismerős az utca, ha kinézek az ablakon. Ma még ismerős a fa a ház előtt, ami alatt kiskoromban játszottam, és leestem, pedig mondtad, mindig mondtad, hogy ne másszak fel. Ma még minden út ismerős. Tudom, melyik vezet az iskolához, a bolthoz, a foci pályára, a Fáy utcához, ahol ott a játszótér. (Emlékszel mennyit játszottunk ott? Arra emlékszel-e, milyen nehéz volt megtanulnom biciklizni?) Ma még mamáék is itt vannak. Holnap? Holnap már egy új lakásban leszek. Egy új városban. Új utakkal. Még újabb lehetőségekkel és rengeteg ismeretlennel. Ma még, utoljára, lehetek igazán gyerek. Holnap már felnőttnek kell lennem, hogy ne okozzak csalódást. Hogy ne nehezítsem meg. Ígérem, holnap már nem sírok. Most viszont még ma van. Elmondhatom, hogy valójában szeretném, hogy megmond, mit tegyek. Ma még elmondhatom, hogy már nem akarok felnőni, hogy bár annyi gond van ezzel a kis döggel, fogalmam sincs mi lesz velem nélküle. Hogy alkut kötnék az ördöggel –akár csak Faust –még egy napért veletek.
Nincs semmi de, amíg az én házamban laksz, addig azt csinálod, amit én mondok! –visszhangzik anya szokásos mondata a fejemben. – És „de”-vel amúgy sem kezdünk mondatot! –dorgált meg ismét hőn szeretett nyelvtantanárom, édesanyám. (De „és”-sel sem anya!☺) 19 év alatt vajon hányszor gondoltál arra a kamaszkori veszekedések közben, mikor kimondtad ezt a mondatot, hogy ilyen hamar eljön a nap? Mikor már nem mondhatod meg, hogy mit csináljak és hogyan, mert már nem lakom majd veled? Hiányozni fogok neked? Hiányozni fog a kupim, amiért minden nap panaszkodtál? Hiányozni fog, hogy mindig lecsessz esténként azért, mert nem porszívóztam fel, megmaradt a mosatlan, vagy nem teregettem ki mikor egész nap itthon voltam? Hiányozni fog a kamaszos hisztim mikor reggelenként nem találom valamelyik ruhadarabom, és rajtad keresem, holott ott van az orrom előtt? (Vagy a szekrényem mélyén, ahova te tetted ☺) Örülni fogsz, hogy csinálhatsz magadnak májat, mert nem panaszkodok már miatta? Vagy neked is annyira hiányozni fog ez az egész, mint ahogy nekem? Te is félsz? Vagy csak én vagyok ilyen szerencsétlen? Mindenki azt mondja, hogy végre kinyílik előttem a világ, hogy jó lesz, ha a magam ura leszek. Őszintén? Az elmúlt négy évben annyiszor vágtam a fejedhez, hogy alig várom, hogy felnőjek, hogy elkerüljek, és végre ne szólj bele az életembe. Most pedig mégis ettől félek a legjobban. Mi lesz, ha elrontom? Te tudod a legjobban, milyen sokat hibázok. Te ismersz a legjobban. Bár utáltam, hogy mindig meg akartad mondani mit tegyek (talán néha ezért csináltam mindent másképp), mindig igazad volt. Vajon ezután is ott leszel velem, annak ellenére, hogy több száz kilóméterre kerülök tőled? Lehet, hogy nem mondtam, de mindig szükségem volt rád. Különösen most. Tudod, tudom azt is, hogy most, valószínűleg ha felkelnél nagyon ki lennél akadva: Miért nem alszol még? Holnap korán kelsz. Én pedig nem mondanám el, hogy nem merek aludni. Nem mondanám el, hogy félek attól, hogy ezúttal TÉNYLEG egy új nap kezdődik. Ma még ez a szoba az enyém, Maszat is itt van velem. Ma még ismerős az utca, ha kinézek az ablakon. Ma még ismerős a fa a ház előtt, ami alatt kiskoromban játszottam, és leestem, pedig mondtad, mindig mondtad, hogy ne másszak fel. Ma még minden út ismerős. Tudom, melyik vezet az iskolához, a bolthoz, a foci pályára, a Fáy utcához, ahol ott a játszótér. (Emlékszel mennyit játszottunk ott? Arra emlékszel-e, milyen nehéz volt megtanulnom biciklizni?) Ma még mamáék is itt vannak. Holnap? Holnap már egy új lakásban leszek. Egy új városban. Új utakkal. Még újabb lehetőségekkel és rengeteg ismeretlennel. Ma még, utoljára, lehetek igazán gyerek. Holnap már felnőttnek kell lennem, hogy ne okozzak csalódást. Hogy ne nehezítsem meg. Ígérem, holnap már nem sírok. Most viszont még ma van. Elmondhatom, hogy valójában szeretném, hogy megmond, mit tegyek. Ma még elmondhatom, hogy már nem akarok felnőni, hogy bár annyi gond van ezzel a kis döggel, fogalmam sincs mi lesz velem nélküle. Hogy alkut kötnék az ördöggel –akár csak Faust –még egy napért veletek.
*
Benyitottál. Megkérdezted. Nem válaszoltam, csak mosolyogtam. Most már holnap van. ☺
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése